Hogyan találj egyensúlyt a hétköznapokban?
Nemrég egy könyvesboltban sétálva arra lettem figyelmes, hogy egész polcok roskadoznak olyan kötetek súlya alatt, melyek célja a boldog, kiegyensúlyozott élet megtalálása. Különböző északi népek titkáról, a jelen pillanat megéléséről, vagy épp az elengedés csodás öröméről szólnak a már önmagukban is harmóniát sugárzó borítók. Ez elgondolkodtatott, vajon tényleg ennyire kiéhezett a 21. század embere a nyugalomra?
A boltból persze egy találkozóra rohantam, majd onnan egy képzésre, így a kérdést aztán pár napra félre is tettem. A telefonom jegyzetei közt böngészve villant át a szemeim előtt újra a kérdés: Tényleg nincs egyensúly a hétköznapokban?
Addigra persze én is éreztem, hogy a felvetésem legfeljebb költői lehet. Így hát beleástam magam egy kicsit a témába.
Először is tisztázzuk, hogy mit értünk egyensúly alatt!
Valószínűleg mindannyian egy kicsit másképp gondolunk erre a fogalomra, számomra leginkább azt jelenti, hogy az aktuális életszerepeim mindegyikét meg tudom élni az általam vágyott mértékben, illetve jut időm a feltöltődésre is a munka mellett. Ahhoz tehát, hogy oda tudjak figyelni az egyensúlyi állapot fenntartására, tudnom kell, milyen szerepekben vagyok jelen és persze azt is, hogy mi vesz el és mi ad nekem energiát. Szerencsére mindkét terület felderítéséhez van egy-egy bevált gyakorlatom, ezeket nektek is jó szívvel ajánlom.
1. Szerepkerék
Írd le, hogy jelenleg milyen életszerepekben kell helytállnod! Például: barát, barátnő, edzőtárs, szülő, gyerek, stb. Ezután rajzolj egy kört, és oszd fel cikkekre a szerint, hogy melyik szerepre mennyi időt/energiát szánsz jelenleg az életedből! Vess egy pillantást a papírra! Milyen a szerepkereked? Elégedett vagy vele, vagy esetleg szeretnél újabb szerepeket is beépíteni a körbe? Ha igen, hogyan tehetnéd meg ezt?
2. Energiahordó
Rajzolj magad elé egy hordót vagy egy elemet (valamit, ami képes raktározni) és írd az egyik oldalára azokat a tevékenységeket, feladatokat, amelyek elveszik az energiádat, a másikra pedig azokat, amelyek feltöltenek téged.
Pl. energiát vesz el: ingázás, munka, bevásárlás, stb. Feltölt: sport, társas események, alvás, stb.
Ez a két egyszerű gyakorlat könnyen rávilágít arra, hogy mit jelent számunkra az egyensúlyi állapot, illetve mi akadályozza ennek elérését.
Nagyon gyakori ok a túlvállalás, ami rendszerint a munkahelyi szerep „túlműködéseként” jelenik meg. Ebben a helyzetben törekedjünk az erőforrásaink reális felmérésére, a hatékony időgazdálkodásra és tervezésre, szükség esetén a nemet mondásra, vagy a kevésbé fontos feladatok delegálására. Szánjunk időt önmagunkra is, hiszen, ha a szervezetünkben elfogynak a tartalékok (pl. vitaminok, tápanyagok), akkor hiánytünetek lépnek fel. Nincs ez másként a mentális erőforrásainkkal sem! Ha a lelki tartalékaink csappannak meg (pl. akaraterő, motiváció, kitartás), az az egyensúly felborulásához vezethet.
Ha tehát szeretnénk az ősz beköszöntével is fenntartani a hétköznapok harmóniáját, vagy épp most kezdjük alakítgatni a kiegyensúlyozottság pilléreit, akkor elsőként szánjunk időt az aktuális és a vágyott állapot feltérképezésére, majd azonosítsuk be az akadályozó tényezőket, és kezdjük el megtervezni a napjainkat, úgy, hogy abban a pihenésnek és a feltöltődésnek is legyen dedikált helye.